Az iskolabezárások idején az iskolák kulcsszerepet játszottak a közösségekben, és a sürgősségi szolgálatokon (rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat) túl gyakran ők voltak az egyetlen nyitott és elérhető közszolgáltatás a helyi közösségek számára.

Bár Görögországban az iskolák nem rendelkeznek kellő autonómiával, az iskolabezárás időszakában szerves szerepet játszottak közösségeikben.

Az állami iskolák Magyarországon erősen centralizáltak, és nagyon kevés autonómiával rendelkeznek. A különböző egyházak által fenntartott iskoláknak több pénzük és lehetőségük van a közösséggel való együttműködésre. Van néhány magániskola is, ahol a kiváltságosok tanulnak, de ösztöndíjakat is biztosítanak a tehetséges, hátrányos helyzetű tanulóknak.

Az iskolák fontos szerepet játszottak a dolgozó családok igényeinek meghatározásában, korábbi tapasztalatok és a helyi együttműködés alapján. Ez azt eredményezte, hogy a legtöbb rászoruló gyermek szünet nélkül járhatott iskolába. Az, hogy az iskolák megnyitották kapuikat a közösségek előtt, szintén hozzájárult ahhoz, hogy az emberek a korábbinál többet legyenek együtt a szabadban és sportoljanak.

A COVID idején megtanultuk a tanulótársak és a diákok, valamint a tanulótársak és a szülők közötti gyors kommunikációs csatornák fontosságát.

Az "iskolai közösség" meghatározása képlékeny, esetleges és a különböző csoportok gyorsan változó igényeihez igazodó volt. A családok tapasztalatai és a Covid rájuk gyakorolt hatása az iskola településén belül nagymértékben különbözött. Az összetartó közösségek eltérő hatásokat tapasztaltak, például a gyászt és a háztartások túlzsúfoltságát, szemben a lazább közösségekkel, akiknek sürgős jóléti szükségleteik kerültek előtérbe.

A célcsoportok közé tartoznak a más országokból származó gyermekek, a roma gyermekek, a sajátos nevelési igényű gyermekek és a Görögországból származó, alacsony jövedelmű családokból származó gyermekek. Ezeknek a gyermekeknek a legfontosabb közös jellemzője, hogy az alsóbb társadalmi rétegekből származnak. Ezeknek a gyermekeknek különleges segítséget nyújtott az Oktatási Minisztérium, valamint az egyes iskolák szülői szövetségei és a helyi vállalkozások adományaiból támogatták őket.

Az iskolai közösségbe tartoztak a tanárok és más iskolai dolgozók, a diákok és szüleik és gondozóik. A tanárok és a szülők közötti együttműködés rendkívül hasznosnak bizonyult. A legtöbb akadályt az iskolai közösség együttműködése és kölcsönös támogatása révén sikerült elhárítani..

A tanárok megjegyezték, hogy az erősebb, kommunikatívabb iskolai közösség nagyon hasznos volt az online oktatás során, mivel a szülők gyakran segítettek egymásnak, sőt a tanároknak is, hogy leküzdjék az informatikai ismeretek hiányából adódó kihívásokat.

Az iskolavezetői autonómia lehetővé tette az iskolák számára, hogy a helyi igényeket a lehető legjobban kielégítsék, és figyelembe vegyék a közösség tagjainak komfortérzetét. Így azok a kevesek, akik nem érezték magukat biztonságban, ha emberek között voltak, otthon maradhattak, anélkül, hogy a betegszabadság vagy a lógás problémái felmerültek volna. Az országos szinten a gyermekekre vonatkozó szigorú maszkmentességi politika szintén hozzájárult ahhoz, hogy a közösségek nagyobb jólétben vészeljék át ezt az időszakot.

A feltárt innovatív gyakorlatok a csoporttevékenységhez kapcsolódtak.

Az iskolai funkciók az oktatáson túl számos szolgáltatással bővültek, beleértve az élelmiszerellátást, a háztartási cikkek (beleértve a mosógépeket és ágyakat) újraelosztását, valamint a közvetítői és érdekérvényesítői funkciókat. Ezek a rendelkezések az iskolai szünetben is folytatódtak, felismerve a családok egy részének folyamatos kihívásait, és az iskolák most is folytatják az élelmiszerek és alapvető szükségleti cikkek biztosítását a családok számára "egész éves válaszként" a helyi igények kielégítésére, mivel a bezárások idejére megállapított megnövekedett szociális juttatások fokozatosan megszűnnek.

Az iskolaigazgatók úgy gondolják, hogy megfelelően reagáltak az új körülményekre. Az iskolaigazgatók szerint megtettek minden tőlük telhetőt. Kihívást jelentett a szocializáció, az értékek átadása és az erkölcsi kérdések; a pedagógia megváltozott, de megőrizte jellegét. A lényeg az, hogy az embereknek azonnal alkalmazkodni kell a gyorsan változó környezethez.

Az iskolák bezárásának kezdetétől minden oktatási tevékenységet távolról végeztek. Az alsó és felső középfokú oktatásban online oktatási platformokat használtak. Az általános iskola felső tagozatán az online tanítás és a televízió kombinációját alkalmazták. A televízió használata az általános iskolai és az óvodai oktatás első osztályaiban volt nagyobb arányú.

Nagyon kevés gyermek (iskolánként 2-10) vett részt az online oktatás során az iskolában, és csak felügyeletet kaptak, tanítást nem. Azok a hátrányos helyzetű gyerekek, akiknek nem volt számítógépük vagy internet-hozzáférésük, néha részt vehettek az online oktatásban az iskolában lévő számítógépek segítségével, de mivel a szociális távolságot figyelembe kellett venni, csak egy vagy két gyerek ülhetett egy osztályteremben.

Minden iskola nyitva maradt a rászorulók, különösen a hátrányosabb helyzetű családok és olyan szülők számára, akik vagy nem tudtak otthonról dolgozni, vagy ténylegesen otthonról kellett dolgozniuk (és nem zavarhatták őket). A felsőbb évfolyamokon támogatták az online együttműködésen alapuló tanítást, valamint az önálló tempójú tanulást.

A megkérdezett iskolák meglehetősen későn reagáltak hatékonyan a világjárványra, amely csak 2021-ben kezdődött.

A tanárok szerepe jelentősen és gyakran határok nélkül bővült, és kiterjedt az oktatási, szociális szolgáltatási és néha a szülői feladatokra is. Ez magában foglalta azt is, hogy fokozott fizikai, mentális és szakmai kockázatot kellett vállalniuk, anélkül, hogy hozzáférhettek volna további speciális képzéshez vagy támogatáshoz.

A karantén ideje alatt a tanárok extra megterhelő szerepet vállaltak. A technológiai zűrzavaros körülmények között megfelelő tananyagot kellett kidolgozniuk, távolról tanítaniuk, ismétléseket végezniük és új tanulási célokat elérni - ugyanakkor egyes tanárok egyáltalán nem rendelkeztek számítógépes ismeretekkel. Ennek következtében a tanárok hirtelen kívül találták magukat az osztályterem interaktív élő környezetén, amelyben addig irányíthatták diákjaikat, megoszthatták problémáikat, és jelenlétükkel megnyugtathatták őket az aktuális valóság okozta aggodalmakkal kapcsolatban.

A tanároknak különböző szerepeket kellett vállalniuk az iskolák bezárása alatt. Miközben új technikákat kellett beépíteniük és új kihívásoknak kellett megfelelniük, a legtöbb tanárnak IT-technikusként, pszichológusként is tevékenykednie kellett, miközben saját családi problémáival is meg kellett küzdenie. A digitális készségek és felkészültség kérdése szintén elsődleges fontosságú volt. A tanárok rendelkeztek számítógépes ismeretekkel és tapasztalattal a távoktatásban, mivel részt vettek bizonyos távoktatási programokban vagy a vonatkozó képzéseken. Ez a tapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy nagyon pozitívan viszonyultak a helyzethez.

Annak ellenére, hogy a családokban egyre több a digitális eszköz, a vezető tanárok elbeszélései szerint a helyzet még mindig nem ideális. A "papír alapú" és telefonos megoldások nem vezettek kielégítő eredményekhez: a tanárok nem tudtak előrelépni. A tanárok felszabaduló idejét és energiáját az online oktatás kissé kaotikus napi folyamatainak kezelésére fordították. Ezen nem változtat számos olyan képzés sem, amelynek célja az úgynevezett digitális bevándorlók (tanárok) képzése, hogy képesek legyenek megfelelni a helyzet által megkívánt kihívásoknak..

A tanárok szerepe nem változott jelentősen, bár a digitális technológiák használata némileg elterjedtebbé vált. A minisztérium figyelemmel kísérte az ezzel kapcsolatos tanári igényeket, és a gyakorlati szakemberekkel folyamatosan együttműködve igyekezett kielégíteni azokat.

Miközben minden iskolának ki kellett alakítania a tanulók többsége számára online lehetőséget, a pandémia idején történő online tanulás következményeként nincs egységes álláspont a digitális tanulás jövőbeli értékéről. A vezetők számos véleményt fogalmaztak meg a digitális tananyag értékéről és céljáról az iskolai tantervben, amelyek nagymértékben kapcsolódtak a helyi kontextus és a közösség jellemzőinek megértéséhez.

Az oktatási minisztérium által a diákoknak felajánlott táblagépek egyedülálló akciónak tekinthetők. Ez az akció a mai napig tart, és számos gyermeknek segít.

A tanároknak új pedagógiai módszereket és stratégiákat, valamint osztályirányítási technikákat kellett alkalmazniuk. Az igazgatóknak támogatniuk kellett az iskolai közösséget, miközben ők voltak az egyetlenek, akik fizikailag is el tudtak menni az iskolákba. Nagyon fontos volt az Oktatási Minisztérium által biztosított táblagépek és laptopok biztosítása.

Az összkép azt mutatja, hogy az oktatási rendszer egyszerűen nem áll készen arra, hogy az iskolabezárások és a digitális osztályokra való átállás esetén megfelelően betöltse a feladatát.

Hollandia jól felszerelt, és a diákok hozzászoktak a digitális eszközökkel történő önálló munkához, miközben nem csak az iskolai tanulásra összpontosítanak. Az önkormányzatok támogatták azokat, akiknek digitális eszközökre volt szüksége.

Az általános iskolákban óriási volt a digitális infrastruktúra hiánya, de a szakiskolákban kisebb mértékű. Jelentős nehézségek merültek fel az iskolai szolgáltatások folytatására vonatkozó intézkedések meghatározásában a világjárvány idején.

A tanárok szerepével és identitásával kapcsolatos elvárásokkal ellentétben a tanulással kapcsolatos koncepcióalkotás a "pre-pandemikus" tanterv köré összpontosult, gyakran mozgósítva a tanulási "hiányosságok" körül kialakult diskurzusokat.

A digitális és távoktatásra való áttérés kihívást jelentett. Az akadályok, amelyek nehezítik, hogy a tanár igénybe vegye a távoktatást: a technikai problémák, a személyes adatok és a szellemi jogok védelmének etikai kérdései, a diákok szocializációjának és aktív részvételének kérdései, a tanárok jövőjével kapcsolatos kétségek és magával a távoktatással kapcsolatos kérdések (oktatási anyagok elkészítése, speciális szoftverek használata). Mindazonáltal a tanárok közötti együttműködés hasznosnak bizonyult.

Az egyetlen hihető cél, amire törekedhettek, az volt, hogy fenntartsák a Covid-19 világjárvány előtt tanított ismereteket. Egy másik tényező, amellyel foglalkozni kell, a tantervre vonatkozó protokollok hiánya és annak a digitális osztályokhoz való igazítása. Ez különösen a legfiatalabbak esetében jelent problémát, akiknek online kellett megtanulniuk az olvasást, írást és számolást.

A kormány hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minél többet legyünk együtt, és ha az időjárás engedi, a szabadban legyünk. . Ez több közös tanulást eredményezett, és olyan területeken is, amelyek nem feltétlenül tantervi jellegűek. A kutatások szerint az általános iskolai tanterv szerinti tanulás kis mértékben csökkent, ami érthető, mivel az online tanulást nem helyezték előtérbe ebben a korcsoportban, inkább a nem formális és informális tanulást ösztönözték.

Jelentős hangsúlyt fektettek a témára és a tartalomra, de kevésbé a tanulókra.

Az iskolák ma már nagyobb hangsúlyt fektetnek a diákok és a személyzet jóllétére, és ezt különböző módokon beépítik a mindennapi kínálatukba. Néhány iskola számára ezek új kiegészítések, míg mások olyan tevékenységeket bővítenek vagy fejlesztenek, amelyek már a Covid előtt is léteztek. Példák: a jóllét beágyazása a tantervbe; az iskolán kívüli gazdagító programok bővítése; az online közösségi összejövetelek integrálása; és a közösségi tanács folytatása, amely a tanulók teljesítményére és jóllétére összpontosít. Sok mindent nem tudtak a fiatalok mentális egészségére gyakorolt hosszú távú hatásokat illetően, például az iskolai közösségekben bekövetkezett halálesetek hatása, valamint a sok fiatal által tapasztalt szegénység körülményei. Valamennyi iskola elmondta, hogy a világjárvány következtében szorosabbá váltak a személyzet és a tanulói közösség kapcsolatai az iskolán belül.

Az oktatási közösség bebizonyította, hogy milyen erős, és sikerült megbirkóznia ezzel a különleges helyzettel.

Az iskolai közösség minden tagja közötti erős kapcsolat volt a sarokköve ennek az egyedülálló állapotnak a leküzdésének. Az iskolai élet folytatása még egy ilyen eltérő állapotban is nagyon fontos volt a tagok jóléte és mentális egészsége szempontjából.

A beszámolók szerint sok gyerek hozzásszokott a magányhoz az iskolai bezárások alatt és visszatérve az iskolába nehézséget jelentett számukra, hogy újra beilleszkedjenek.

Az iskolai autonómia lehetővé tette, hogy az iskolában minden rászoruló számára biztosítsák az oktatást. Ez sikeres megközelítésnek bizonyult, a mentális egészség, a jólét és az elégedettség jobb szintjét eredményezte, miközben nem voltak negatív járványügyi következmények.

Megfigyelték, hogy a pandémia nyitást jelentett néhány eltérő igényű tanuló számára, azaz a világjárvány idején kevésbé tekintélyelvű rendszert tudtak működtetni.

A kiszolgáltatottság fogalma megváltozott és kibővült: az élelmiszer- és digitális szegénység sokkal több csoportot érint, mint amire az iskolák számítottak, illetve mint ami korábban látható volt. Kevesebb hangsúlyt fektettek bizonyos csoportokra, például a menekültekre és a menedékkérőkre, és sokkal szélesebb körben értelmezték az interszekcionális kiszolgáltatottságot. A fogyatékossággal élő gyermekeket és fiatalokat különösen érintettként említették, ugyanakkor bizonytalanság mutatkozott azzal kapcsolatban, hogy ez mit jelent azon fogyatékossággal élő gyermekeknek, akiket a zárlatok idején otthon tartottak.

A tanárok és az iskolák mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyerekeket távol tartsák a hibrid távoktatástól. Az alacsony társadalmi-gazdasági hátterű és alacsony jövedelmű családokból származó gyermekek mégis egyenlőtlenséget tapasztaltak, és egy ideig kimaradtak a hibrid távoktatásból. Ez a jelenség bizonyos mértékig gyengülni kezdett az Oktatási Minisztérium kezdeményezésével, amely szerint a hibrid távoktatásban való részvételhez szükséges tableteket biztosítanak azoknak a gyerekeknek, akiknek erre szükségük van.

Meg kell jegyezni, hogy a tanulók tekintetében több nehézséggel kellett szembenézni a veszélyeztetett és a kirekesztés által veszélyeztetett gyermekek esetében, akik a legnagyobb valószínűséggel kimaradnak az IKT-kontextusból, és ez a három iskola közül kettőben volt így. Továbbá nehézségek merültek fel az internet-hozzáféréssel vagy a számítógép-használattal kapcsolatban; ezt a kérdést fokozatosan oldották meg az Oktatási Minisztérium, a szülői szövetségek vagy más helyi szervezetek segítségével.

A jelenlegi helyzet egyik legfontosabb szempontja a digitális eszközök integrálása az offline oktatásba. Bár ez egyrészt lehetőséget teremt arra, hogy a legtöbb gyermek könnyebben felzárkózzon a tananyaghoz, sokan mégis akadályokba ütköznek, amelyek az online oktatási rendszerhez való hozzáférés során is fennállnak.

Érthető, de rossz döntés volt, hogy 2020-ban nem tartják meg az érettségi vizsgákat. Sok diáknak az iskolán kívüli körülmények miatt voltak nehézségei például azért, mert (átmenetileg) elvesztette a munkahelyét, vagy azért, mert idős rokonok költöztek hozzájuk, és átrendeződött a háztartás.

A megfigyelések szerint a különösen veszélyeztetett tanulók teljesen elvesztek. Bizonyíték van arra, hogy a kockázat nemcsak a migráns népességre, hanem az alacsonyabb társadalmi-gazdasági erőforrásokkal rendelkező csoportokhoz tartozókra is vonatkozik.

Az iskolavezetők nehezen tudtak lépést tartani a gyakran változó kormányzati iránymutatásokkal, és sok tekintetben autonóm szereplőkként működtek. Az Egyesült Királyság-beli iskolák döntéshozatala az iskolák irányításának típusától függően másként nézett ki. A nagyobb akadémiai trösztökhöz tartozó iskolák több támogatási mechanizmushoz - például digitális eszközökhöz - férhettek hozzá, és a kormányzati iránymutatások értelmezése a trösztön belül magasabb szintről érkezett. Az Egyesült Királyságban nem került sor iskolabezárásra: az iskolabezárásokról szóló kormányzati bejelentéseket követően minden iskola azonnal kinyitott, és az iskolai döntéshozatal/vezetés az iskolai szünetben is folytatódott.

Ami Patrast illeti, a COVID-19 döntően megváltoztatta az iskola igazgatóinak irányítási módját. Ezt a folyamatot az igazgatók távolról végezték. Úgy tűnik, hogy a világjárvány megterhelte az igazgatókat, és kötelezettségeik megnövekedtek.

Az iskolák bezárása alatti helyzet nagy kihívást jelentett az iskolaigazgatók számára. Különösen Görögországban, ahol az iskolák nem rendelkeznek autonómiával, az iskolaigazgatóknak "zsonglőrködniük" kellett a hivatalos irányelvek és az iskolai közösségük valósága között.

Mivel a kormánytól nem kapnak érdemi segítséget, az iskolai személyzet csak remélni tudja, hogy a fertőzések száma alacsony marad, és így elkerülhető a további bezárások. Bár az állam engedékenyebb volt az adminisztratív követelményekkel, ez nem sokat segített.

Hollandia azon kevés országok közé tartozott, ahol nem volt teljes iskolabezárás és nem volt maszkmandátum a gyermekek számára.

Annak ellenére, hogy a tantestület gyakran tartott szavazásokat a válsághelyzet megoldása érdekében, a döntéshozatali folyamatot illetően továbbra sem egyértelmű a helyzet. Különösen az nem világos, hogy vannak-e előzetes viták az új intézkedésekről, vagy ezek az intézkedések önállóan, előzetes megbeszélés nélkül is végrehajthatók.

Voltak jelentős különbségek, amelyeket a világjárvány a fiatalokra gyakorolt az iskolai terekben. Minden iskolának új módon kellett kezelnie az iskolán belüli tereket, például "buborékok" kialakítása, maszkok viselése, tesztelés. A fiatalabb gyermekek izomfejlődése (pl. a törzs erőssége) érintett volt. A középiskolások és a főiskolások körében a szorongás különösen nagy szerepet játszott az iskolai tereken belüli hosszú távú hatások, például a szociális távolságtartás tekintetében.

Az iskolák bezárása és megnyitása során szigorúan betartották az Országos Közegészségügyi Szervezet által meghatározott protokollt. Ahhoz, hogy egy diák, tanár vagy szülő beléphessen az iskolába, maszkot kellett viselnie, és negatív önvizsgálatot kellett bemutatni. Ellenkező esetben a belépést nem engedélyezték.

Az iskolák bezárása alatt csak az iskolaigazgatók férhettek hozzá az épületekhez. Az iskolai terek szociális aspektusa szinte teljesen elveszett.

Magyarországon a legtöbb iskolában még mindig nem engedik be a szülőket az iskola épületébe. A szülői szerepvállalás nagyon új fogalom a magyar oktatásban, és a COVID-szabályozás tovább erősítette a rendszer merevségét, amely igyekszik a szülőket minden értelemben távol tartani.

Sok helyen, különösen a nagyvárosokban, az iskolák jobban beágyazódtak a helyi közösségbe azáltal, hogy a nap 24 órájában megnyitották a szabadtéri tereket a helyiek előtt. Ez a gyakorlat megmaradt, az udvarokat az iskolás gyerekek használják iskolaidőben, a helyi közösségek pedig munkaidő után és hétvégén.